Főoldal |  Fotóalbum Fotók/ Kisvasút a szanki út mellett/ original   middle   small   Belépés 
Története A Kecskeméti Kisvasút is, mint a legtöbb kisvasút faanyag és egyéb más termékek szállítására jött létre. A Kecskemét Város Erdőhivatalnál dolgozó Bakkay József vetett fel előszőr, hogy a Bugac melletti erdőkből a tűzelőnek használt faanyagot kisvasúton szállítsák az Alsómonostori téglaégetőbe. A 15 km-es iparvágányt 1917-ben adták át. A vasútüzem 760 mm-es nyomtávval épült. A vasútüzem kibővítése 1927 őszén kezdődőtt. A Kecskemét - Kiskunmajsa közötti 51 km-es fővonalat 1928. szeptember 12-én adták át.A környébeli tanyákon élőknek nagy fejlődést jelentett a kisvonat, mert ez volt az egyetlen közlekedési eszközük. A személy szállítás mellett a megtermelt árukat is gyorsan tudták elszállítatni a városba, illetve az átrakodó állomásnak köszönhetően bárhova az országon belül. Ezen a vonalon már kezdetektől napi három vonat pár közlekedett, reggel, délben és este.Az 1929 - 1933 közötti gazdasági válság miatt a vasút léte veszélybe került. Kecskemét város vezetői nem nyugodtak bele, hogy a nemréiben épített vasútjukat a bezárás fenyegeti. A jövőt a turizmusban látták.
A kisvonat este.jpg
Megtekintve 422
Hozzászólások 0
Beerkezik a kisvonat Majsara.jpg
Megtekintve 344
Hozzászólások 0
Kisvasut foepülete a sinek felol.jpg
Megtekintve 398
Hozzászólások 0
Kisvasut foepülete a szanki ut felol.jpg
Megtekintve 320
Hozzászólások 0
Sinek kozott.jpg
Megtekintve 276
Hozzászólások 0
Sinek mellett.jpg
Megtekintve 264
Hozzászólások 0
Valtoknal.jpg
Megtekintve 284
Hozzászólások 0
Vasuti atjaro.jpg
Megtekintve 282
Hozzászólások 0
Powered by PHP Photo Album